Egy vágyott párkapcsolat indulásakor sokszor elkerülhetetlen, hogy leszálljon a szemünk elé a rózsaszín felhő. Gyakran érezzük azt, hogy a másik ember tökéletes, hogy megtaláltuk a másik felünket, hogy a másik mindenben megfelel az elvárásainknak, pont ezt az embert kerestük.

A mai kultúránkban a filmek, könyvek, reklámok mind azt az érzést sugallják, hogy ezt az élményt kell keresni, ez a szerelem. A legtöbb romantikus film is eddig a pontig vezető utat járja be, majd jön a VÉGE felirat, és csak eljátszhatunk a gondolattal, hogy mi lesz ezzel a párral 10 év múlva.

Azonban a rózsaszín köd sok veszélyt rejt magában, mert sokszor észre sem vesszük, hogy torzítjuk a valóságot, és egy vágyott, idealizált embernek a képét vetítjük rá a másikra. Ez a jelenség a projekció. És leginkább ezt szoktuk letagadni a rózsaszín felhőben.

A szerelem kezdeti szakasza tele van nagyon intenzív érzelmekkel, az agyunk dopamint és oxitocint termel, melyek fokozzák az örömérzést. Azonban könnyen beleeshetünk az idealizáció csapdájába, amikor észre sem vesszük a másik ember hibáit, vagy elnézünk neki olyan viselkedéseket, amik nem esnek jól (tiszteletlenség, határsértés stb).

Kevésbé borít be minket a rózsaszín felhő illuzórikus illata, ha figyelünk a tudatos jelenlétre, ha minél tisztábban próbáljuk meg látni magunkat és ezen keresztül, és csak ezzel a feltétellel megtanuljuk a tisztán látni a párunkat is.

Mindenki hordoz magában gyerekkori traumákat, negatív mintákat, melyek meghatározzák a párkapcsolat minőségét. Az önismeret és a másik valós megismerése kulcsfontosságú ahhoz, hogy egy kapcsolat hosszú távon is egészséges legyen, és ne egy illúzióba hanem egy valós emberbe legyünk szerelmesek. (Annál azért kevés jobb dolog van a világon )

Amikor egy kapcsolat válságba kerül, nagy segítség tud lenni ha szakemberhez fordulunk, mert a szakember fog tudni abban segíteni, hogy a válsághoz vezető projekciók, tisztán nem látások, illúziók lebontásával valós képet kapjunk a másikról és magunkról.

Mi az, amit nem mondtunk ki, hol adtuk fel magunkat a kapcsolatban, milyen szükségleteim nincsenek évek óta kielégítve?

Ha a pár benne tud maradni a folyamatban, szükségszerűen eljutunk egy pontra, ahol meg kell hozni egy DÖNTÉST!

Akarunk és tudunk-e újra közeledni?

Bele tudjuk/akarjuk-e tenni a munkát a változásba. Hajlandóak vagyunk-e magunkért, a tetteinkért, a hibáinkért felelősséget vállalni? Készek vagyunk-e máshogy látni egymást?

Az újraközeledés bizony nem könnyű. Szembe kell nézzünk a megsebzett bizalommal, berögzült mintákkal, és figyelembe kell venni, hogy akár eltérő tempóban tudunk lépni.

Amit nem lehet megúszni, az egy nagyon őszinte (asszertív) kommunikáció, hogy meghallgassuk egymást, a visszajelzéseket tudjuk adni és fogadni, meg kell tudjuk látni, hogy mit okozunk a másikban, újra kell építeni az intimitást.

Fontos megérteni, hogy ez nem fog egyik napról a másikra változni. Sőt, lehet, hogy többször lépünk bele ugyanazokba a hibákba. Elengedhetetlen a következetesség, és hogy mindkét fél dolgozzon önmagán.

Így el tudunk jutni oda, hogy egy őszinte, projekcióktól mentes, a másikat tisztán látó és érzékelő, felnőtt kapcsolatba.

Azt nem ígérem hogy könnyű lesz, de azt igen, hogy meg fogja érni végigjárni ezt az utat.

A pszichodráma egy olyan eszköz, amely segítségével nagyokat lehet lépni a párkapcsolatunkon való munkálkodásban is.