Az elvárás szót legtöbbször negatív kontextusban használjuk és értelmezzük. Gyakran halljuk, hogy “nem csinálom meg, mert ez a te elvárásod” vagy “én nem akarok elvárásoknak megfelelni”.

Valóban a túlzó, manipulatív elvárások rombolóak lehetnek. Ugyanakkor az elvárás önmagában nem rossz dolog, és minden kapcsolatban megjelenik.

Az elvárások, ha nem negatívan értelmezzük, akkor határokat, kereteket jelentenek. Egy egyetemen például természetes elvárás a vizsgák letétele, és a szakdolgozat megírása ahhoz, hogy valaki megkapja a diplomáját. Mégsem “szólunk be”, hogy nem csinálom, mert ez az egyetem elvárása.

Az elvárások világos, meghatározott feltételek, amelyek segítenek biztosítani a kereteket, határokat, a biztonságot.

Az elvárások körül azonban gyakran alakul ki játszma. Azért is kap az elvárás szó negatív konnotációt, mert sokszor használják manipulatív módon.

Sokszor tapasztalom, hogy valaki azzal utasítja el a másik kérést, hogy elvárásnak bélyegzi azt, miközben inkább a felelősségvállalás elől menekül. Ebben a formában az elvárás egy játszma részévé válik. Azzal, hogy elutasít valamit, mondván, hogy ez a másik ember elvárása, kikerülhető a szembenézés, a valódi döntés, a cselekvés.

A párkapcsolatokban is gyakran jelenik meg az elvárás kérdése: lehet-e elvárásom a másikkal szemben? Sokan összekapcsolják ezt a szót a birtoklással, kontrollal, követeléssel, pedig minden kapcsolat egészséges működéséhez szükség van elvárásokra. Lehet például elvárás a kölcsönös tisztelet, az őszinteség, a figyelem nyújtása. Ezek nem túlzó igények, hanem a biztonság és az intimitás alapja.

Az elvárás nem más, mint egy kimondott igény, egy szükséglet megfogalmazása, amely egészséges, ha világos, asszertíven kommunikálják, reális és teljesíthető, és nem manipulációra használják.

Az elvárás szót muszáj rehabilitáljuk, mert szükség van rá. Nem szabad fenyegetésként, veszélyként tekinteni rá! És nem szabad visszadobni a másik embernek kifogásként, a felelősségvállalás elkerülésére!