Hitelesség
Izgalmas kérdés, hogy mit jelent a hitelesség, és mit vagy kit tekintünk hitelesnek? Miért
érezzük azt néha valakiről, hogy nem hiteles, és mit jelent ez?
A hitelesség leegyszerűsítve azt jelenti, hogy összhangban van az, ami bent van, azzal ami kint
megjelenik. Kommunikációnk során összhang van a verbális és a nonverbális jelzéseink között,
azok egy irányba mutatnak. A hitelesség jelenti azt is, hogy őszinték vagyunk önmagunkkal és
másokkal, és hűek maradunk az értékrendünkhöz, érzéseinkhez, azok szerint cselekszünk,
beszélünk, élünk.
A hitelesség az integrál szemlélet és a ken wilberi tudatszintek szerint a W6-os tudatszint
sajátja, és szükséglete. Míg az 5-ös szintet az önismereti felisméresek jellemzik (felismerem a
nyomógombjaimat), addig az 6-os szintet az önmeghaladás ( a nyomógombok tudatos
leszerelése), hitelesség igénye vezérli. A hitelességre törekvés útján az akadályok, problémák,
énvédő mechanizmusok nem valami megszüntetendő nehézségek, hanem útjelzőként
szolgálnak arra, ahol megdolgozandó feladataink vannak.
Szoktam mondani, hogy elől van a szemünk és mögötte vagyunk mi, ami jelenti azt is, hogy
sokszor az önmagunkra való rálátásunk korlátozott. A terápia és a csoportos módszerek, és
természetesen maguk az emberi kapcsolataink is abban is segítenek, hogy visszatükrözzenek
minket, hogy milyen területen nem látunk rá kellő mértékben magunkra.
Az önismeret útja sokak számára indul azzal az igénnyel, hogy egy adott problémát, élet
nehézséget megoldjon. Az aktuális élethelyzetek, akadályok, problémák megoldása többnyire
magával szokta hozni az igényt arra, hogy még mélyebben megdolgozzuk magunkat, és egyre
hitelesebb, önmagunkkal egyre inkább összhangba élő, tudatos emberré váljunk.
Egy hiteles ember képes képviselni magát a világ felé, asszertíven konfrontálódni, felelősséget
vállalni a szükségleteiért, határaiért, és az értékrendjével összhangban élni. A pszichodráma
nyelvén ugyan ezt úgy tudnám megfogalmazni, hogy egyre több adekvát szerepünk van.
Létezik-e olyan, hogy valaki nem hiteles? Bizonyos értelemben igen, de látni kell, hogy
valójában a nem hitelesnek érzékelt ember nem hibát követ el, hanem az önismeret és
önmeghaladás útján jár, amin szakemberként türelemmel és megtartással tudjuk segíteni.
Bármennyire is átdolgozottnak, hitelesnek hisszük magunkat, mindig lehet olyan területünk, amit
a világ még visszatükröz számunkra, jelezvén, hogy ott még van munka.
Számomra azonban maga az úton járás jelenti a hitelességet és nem a készre csiszoltság. Az
egyre növekvő átdolgozottsággal pedig egyre pontosabban válunk önazonossá, egyre több
héjat tudunk magunkról lehúzni (álarcok, énvédő mechanizmusok). Hitelessé válni csak egy
folyamat részeként lehet, és a hitelesség egyre erősödő, fokozódó állapotunk, és nem egy kész
végállapot.
Saját magamból azt tudom ebben témában megosztani, hogy velem is sokszor fordul elő egy
olyan élethelyzet, konfrontációs szükséglet, amiből olyan “jó” és könnyű lenne kifordulni, ott
hagyni. És ilyenkor meg szoktam állni, és felteszem magamnak a kérdést, hogy mit látna rólam
most egy csoporttagom, ha egy kis titkos kamerával látna? És ilyenkor megrázom magam és
megyek abba az irányba, amit amúgy is képviselnék az ülések során vezetőként. Persze
ilyenkor jókat is mulatok magamon, mert az az igazság, hogy nem úszhatom meg az adott
helyzetet, bármennyire is szeretném
Egy másik példa, hogy nemrég egy csoportban kialakult egy konfliktus helyzet, amitől én feszült
lettem. Ezt az érzésemet kifejeztem a csoport felé, majd elindultam kompetens módon a

konfliktus rendezése felé. A zárókörben kaptam egy visszajelzést, hogy meglepte az egyik
csoporttagot, hogy feszült lettem, mert úgy gondolta engem már nem ráz meg semmi. Hát
jelentem dehogynem amit tenni tudtam, hogy egyrészt hírt adtam arról a nagyon is emberi
helyzetről, hogy vannak érzéseim, és van helyzet, ami engem is feszültté tesz, de közben
medreztem az érzést és kompetenciámnál maradva tudtam eljárni. Azzal, hogy kifejeztem a
bennem zajló érzéseket, igyekeztem összhangot teremteni a kint és bent között, hisz a non
verbális kommunikációm amúgy is elárult volna. A hitelesség tehát nem egyenlő a
“tökéletességgel”.
Zárásként találtam egy remek idézetet, ami jól kifejezi, hogy hogyan segítek az önmagunk minél
hitelesebb állapotához vezető úton:
“A pszichoterápia nem lehet más, mint két ember konok próbálkozása, hogy
együtt visszajussanak az emberi lét teljességéhez, ahová a közöttük lévő
kapcsolaton keresztül vezet az út.” (R. D. Laing)