Az önismeret és a meditáció fontosságának megértéséhez én egy ház képét használom szimbólumként. Egy házét, amelynek alapja, falai, teteje és kéménye van. Ahhoz, hogy ez a ház biztonságos, stabil és élhető legyen, minden részének működnie kell.

Az alap szimbolizálja a gyerekkort.
Minden ház az alapokra épül. Ha az alap instabil, repedezett vagy süllyed, az egész szerkezet veszélybe kerül.

A mi alapunk a gyerekkorunk.
Azok az élmények, kapcsolódások, hiányok, örömök és sérülések, amelyeket akkor szereztünk, amikor még nem voltunk képesek tudatosan értelmezni a világot.
A gyerekkor nem „csak a múlt”.

Az ott kialakult minták felnőtt korban is, arra, hogy hogyan kötődünk, hogyan kezeljük a konfliktusainkat, mennyire bízunk önmagunkban, hogyan reagálunk stresszre.

Az önismereti munka egyik legfontosabb része, hogy visszanézünk az alapokra.

Ha az alapot megerősítjük az önismereti gyógyító folyamatokkal akkor az egész ház stabilabbá válik.

A falak számomra a felnőtt létet szimbolizálja.
A ház falai tartják a szerkezetet. Ők adják a határokat, a teret, a struktúrát.
Ide tartozik a felelősségvállalás, a döntéseink, a határhúzás képessége, az értékrendünk.

Ha a falak gyengék – ha nem tudunk nemet mondani, ha mások elvárásai szerint élünk, ha elkerüljük a konfliktusokat, akkor a ház torzulni kezd.

A tető pedig a spiritualitást jelenti.
A meditáció a spirituális munka egyik formája. Tisztánlátást, megkülönböztetési képességet ad.

Fontos azonban látni, hogy tetőt nem lehet alap és falak nélkül felépíteni.
Ha valaki a spiritualitást arra használja, hogy elkerülje a gyerekkori sebekkel való szembenézést vagy a felnőtt felelősséget, az olyan, mintha levegőben próbálna tetőt építeni.

Az érett spiritualitás integrál.
Nem tagadja a múltat, nem kerüli a nehéz érzéseket, hanem megtartja őket.
A meditáció itt válik híddá, ahogy összekapcsolja a földet és az eget – a pszichológiai és a spirituális dimenziót.

Van még egy fontos része a háznak: a kémény.
A kémény biztosítja az áramlást. Ha eldugul, a füst bent marad, és a ház élhetetlenné válik.
Bennünk a „kémény” az érzelmi és tudati átjárhatóság.

Az a képesség, hogy az érzéseinket megéljük, de ne ragadjunk bennük,
a gondolatainkat észre vegyük, de ne azonosuljunk velük teljesen,
a fájdalmat átengedjük magunkon, ne pedig elfojtsuk.

A meditáció gyakorlása tisztítja ezt a kéményt. Segít, hogy a belső élmények ne rekedjenek meg, hanem áramolhassanak. Így a ház belső tere friss marad.

Az önismeret nem arról szól, hogy tökéletes házat építsünk.
Hanem arról, hogy tudjuk, hol reped, hol ázik be, hol kell megerősíteni.
Az integrált működés azt jelenti, hogy a gyerekkorunk alapját ismerjük és vállaljuk,
a felnőtt falaink stabilak, a spiritualitásunk nem menekülés, hanem összekapcsolódás, és a belső áramlásunk szabad.
Egy ilyen házban jó lakni.