Felelősségvállalás

Felelősségvállalás

A szabadság nem csak azt követeli meg tőlünk, hogy felelősséget vállaljunk választásainkért, azt is leszögezi, hogy a változáshoz szándék is szükséges.
(Yalom)

Tegnap egy egyéni ülésen feltette valaki a kérdést nekem, hogy jó-jó, de mit jelent a felelősség? Rögtön tudtam, hogy ebből a kérdésből születik is egy új poszt 🙂

A felelősségvállalás azt jelenti, hogy nem hibáztatunk másokat a problémáinkért, nehézségeinkért, sorsunkért, és nem másoktól várjuk ezek megoldását. Vállaljuk a döntéseink következményét.

A felelősségvállalás vonatkozhat a múltbeli eseményekre, tetteinkre, kommunikációnkra, ahol mi rontottuk el valamit, vagy vállaltunk el egy feladatot, ami nehezebbre sikerült, mint ahogy számítottunk rá, azaz amit mi idéztünk elő.
A felelősségvállalás irányulhat a jelen olyan helyzeteire, amiben mi magunk tehetünk, vagy kell tegyünk lépéseket, például a saját céljaink eléréséért, a helyzetünk könnyüléséért.

Milyen gyerekkori helyzetek okozhatják, hogy valakinek nehézsége van a felelősségvállalással a felnőtt korban?

-Ha valaki olyan családban nőtt fel, ahol a felelősségvállalás nem volt fontos. Lehet ez a szülők viselkedési mintája, de az is, amikor például a szülő (a gyerek védelme érdekében?) nem terheli a gyerekét a felelősségvállalással az életkorának megfelelő mértékben (takarítás, háztartási munkák, iskolatáska összepakolása stb).
-Ha szülő túlzott kontrollal vagy épp ellenkezőleg, túlzott szabadsággal neveli a gyerekét.
-Traumatizáló élmények, bántalmazás, elhanyagolás
-Ha a szülő kommunikációja és a gyerek felé a viselkedése a gyerek önértékelésére negatív hatást gyakorol (negatív visszajelzések)

Természetesen ez csak néhány példa, minden egyes helyzet egyedi hatást gyakorolhat a felelősségvállalásra.

Mit tehetünk azért, hogy képesek legyünk nagyobb felelősséggel vinni az életünket?

A felelősségvállaláshoz elsősorban énerőre van szükség. Annak elismerése például, hogy hibáztam valamiben és ezt ki tudjam mondani mások felé, akár bocsánatot is tudjak érte kérni, vagy annak felismerése, hogy egy rég múltban hozott döntésem a mai életemre hatást gyakorol, erőt, énerőt igényel.

A felelősségvállalás nem jelenti azt, hogy az adott helyzetet érzelemmentesen tudjuk megélni. Könnyen kapcsolódhat az adott helyzethez bűntudat, lelkiismeretfurdalás, félelem, önostorozás vagy hárítás. Fontos tudatosítani, hogy a felelősségvállalás nem egyenlő az érzelemmentességgel, hogy az adott helyzetet póker arccal tudjuk végigvinni. Hanem pontosan azt jelenti, hogy képesek vagyunk arra is, hogy az adott helyzetben tudjuk az érzelmeinket tartalmazni, medrezni, és ezzel párhuzamosan azt is tudatosítani, hogy az életünkért, a megélt élethelyzetért mi tehetünk a legtöbbet.

Saját személyes tapasztalatom az, hogy ahogy az énerő növekszik és egyre több helyzetbe lehet felelősséggel működni, maga a felelősségvállalás is visszahat az énerőre, mert rendkívül felszabadító élmény az, amikor képesek vagyunk magunkért kiállni, konfrontálódni, tudatosítani, hogy mi magunk tudunk az életünkért felelősen fellépni. Tulajdonképpen minden új helyzet, amiben másképp tudunk reagálni mint eddig, sikerélményt jelent és ettől új erőre is tudunk kapni.

Mire érdemes figyelni, hogyan ismerhető fel, ha valaki hárítja a felelősségvállalást:
-Mások hibáztatása a helyzetünkért
-Szükségleteink felismerését és azok kielégítését másoktól várjuk
-Kifogások keresése
-Szorongás, belső feszültség
-Áldozatszerep
-Konfliktusok kerülése
-Konfrontáció kerülés ( de csendben jegyzem meg, hogy az állandó konfrontálódás mögött is húzódhat felelősségvállalással kapcsolatos nehézség, hiszen ez lehet a felelősség hárításának eszköze)
-Kontrollvesztés érzése
– Döntési helyzet hárítása, halogatása
-Állandó védekezés
-Hárítás
-Halogatás

A felelősségvállalást nem lehet egyik napról a másikra kialakítani. De fontos megfigyelni magunkat különböző élethelyzetekben, konfliktusokban, döntési pontokon. Érdemes megvizsgálni, hogy kapjuk rajta magunkat azon, hogy a könnyebb, menekülő utat választjuk például a konfrontáció, határhúzás, döntés meghozatala helyett, vagy hogy hol hárítjuk rá egy másik emberre annak a felelősségét, ahogy vagyunk. Megfigyelés, felismerés és kis lépésekben történő, de folyamatos változtatással el lehet jutni egy felelős életvezetéshez.

Tags :
Uncategorized
Share This Post :

Related Post