A pszichodráma csoportok gyakran rendkívül érzékeny, mély folyamatokat indítanak el a résztvevőkben – néha már azelőtt, hogy egyáltalán beléptünk volna az ajtón.

Talán ismerős az a helyzet is, amikor valaki eljön egy ismerkedő alkalomra, megérinti őt a lehetőség, a csoport dinamikája, a megszólaló történetek, mégis végül nem csatlakozik. Visszakozik. És ha jobban megnézzük, pontosan az a téma gáncsolja el, amivel dolgoznia kéne, amit odahozott volna a csoportra.

Ez nem ritka jelenség, és sokszor megrendítő. Az elköteleződéstől való félelem, a közösségbe való belépés nehézségei, a kiszolgáltatottság érzése – mind-mind lehetnek olyan belső akadályok, amelyek éppen azt akadályozzák meg, hogy valaki a saját elakadásán dolgozni tudjon.

A paradoxon tehát az, hogy a gyógyuláshoz vezető út első lépése – maga az elköteleződés – válik akadállyá.

Amikor csoportvezetőként ezt látjuk, nemcsak szakmailag érint minket, hanem emberileg is. Ott állunk egy olyan határhelyzetnél, ahol a kliens már majdnem elindult, de valami visszahúzza. Néha ez egy belső konfliktus hangja: „Mi van, ha túl sok leszek? Mi van, ha nem leszek elég?” Máskor egy régi minta szólal meg: „Nem szabad kötődnöm, mert abból fájdalom lesz.” „Mitől félek jobban? Attól hogy nem változik semmi, vagy attól ha igen?”

Fontos emlékeztetnünk magunkat arra, hogy ezek a döntések – még ha kívülről irracionálisnak is tűnnek – gyakran nagyon is mélyről fakadnak.

Többnyire kötődési nehézségek állnak a háttérben.

A pszichodráma lehetőséget ad arra, hogy ezeket a mintákat szerepbe állítsuk, megjelenítsük, átdolgozzuk – de ehhez előbb belépni kell a térbe. A pszichodráma „színpadára”, ahol élet és játék találkozik.

És ha mégsem jön el? Akkor is fontos elismernünk: az, hogy egyáltalán felmerült benne a részvétel gondolata, már egy mozdulás a belső világában. Néha ez az első „nem” is egy fontos tapasztalat. Lehet, hogy később tér vissza – egy másik időben, más belső állapotban. Mi pedig addig is tartjuk a teret, figyelemmel és megértéssel.

Nemrég indult csoportunkon ma volt az elköteleződés. Soha nem tapasztaltuk még, hogy ilyen sok ember volt bizonytalan az elköteleződéssel kapcsolatban. Az egész napot arra szántuk, hogy feltárjuk a lehetséges, mélyben meghúzódó okokat. Fantasztikus volt látni, ahogy mindenki felismerte, hogy milyen belső akadályok álltak a háttérben.

Igazán komoly belső munka után tudták őszintén vállalni az elköteleződést a csoporttal, de elsősorban önmagukkal.

Kezükbe vették az életük irányítását, és felelősséget vállaltak önmagukért és a fejlődésükért.