Mi a különbség a pszichodráma és a családállítás között?
Ehhez a poszthoz érdemes elolvasni az Integrál szemléletről szóló írásomat.
A pszichodráma olyan mint a családállítás, csak teljesen más.
Miben különbözik és miben más a két módszer?
A hasonlóságok terén elmondható, hogy alapvetően mindkét eszköz csoportos módszer (bár
mindkettőnek van egyéni formája is) és a csoporttagokból embereket választuk ki szerepekre
(pszichodráma) vagy képviseletre (családállítás). Mindkét módszerrel egy interjúval indulunk,
ahol feltérképezzük azt, hogy mivel akar a protagonoista (pszichodráma) / állító (családállítás)
foglalkozni, és összehangolódik a vezető és a csoport vele és a témájával.
És kb itt vége is van a hasonlóságoknak.
A pszichodráma egy személyiséget fejlesztő módszer, míg a családállítás a családi rendszerből
hozott traumák, hitrendszerek minket befolyásoló hatásait vizsgálja. Bár létezik
transzgenerációs fókuszú pszichodráma is, tehát tudunk transzgenerációs témákat is
megdolgozni a pszichodrámával.
A wilberi tudatszintekbe illesztve a pszichodrámával a w3-w6-ig terjedő szintekhez tudunk jól
hozzáférni, a családállítás pedig a w7-en dolgozik. ( A w1-w3 szintek megfelelő megdolgozását
segíti a pszichodrámába integrált body work technika).
(Zárójelben fontos azért megjegyezni, hogy amennyire nyitott a vezető tudata, úgy magával a
pszichodrámával is képesek vagyunk w7-w9-es szinteken érdemben dolgozni, de ehhez
szükséges, hogy a vezető felismerje, hogy milyen energia térben járunk, és rendkívüli módon
lassítsa le a folyamatot. Ha a vezető tudatának nincs bejárása a transzperszonális szintekre,
akkor legtipikusabban a protagonista sem nyílik ki ezekre a szintekre, vagy kinyílik, jó esetben
önmagát konténerelve el tudja vinni a magasabb tudatszinteket is).
A családállítás során a képviselők a morfogenetikus mezőre hangolódva fejeződnek ki a
képviseletből, és mondják el az ott megélt érzéseiket, testi tüneteiket, illetve a mezőre
hangolódva hagyják, hogy a térben a mozgásukat vezesse. Azaz, az információ nem az
állítóból, hanem a mezőn keresztül a képviselőkből jön. Amit keresünk az állítrás során, hogy
hol tört meg a szeretet Rendje a családi rendszerben. Hellinger 3 fő törvényt határozott meg:
1.Odatartozás joga: a család minden tagjának joga van az odatartozáshoz. (Azt figyeljük, hogy
történt-e a családban kirekesztődés, elfelejtődés, titok, családtag akiről nem beszélünk, akinek
a családhoz tartozása valahogy elakadt).
2. Hely törvénye: A család minden tagjának megvan a maga helye. Ez a hely törvénye. Az
érkezési sorrend dönti el a helyet a családállítás során. (azt figyeljük, hogy az állító a saját
helyén áll-e, vagy parentifikálódott, esetleg partnerként lépett fel az egyik szülő mellé, vagy egy
ős terheinek cipelésével van a lelke tudattalanul elfoglalva).
3. Kiegyenlítődés törvénye (az adok kapok egyensúlya): Ez egy alapvető működés az emberi
kapcsolatokban, illetve a hellingeri családállítás folyamatában. Ha valamit kapunk, legyen az jó
vagy rossz, adósnak érezzük magunkat. Ezért az a dolog rendje, hogy tudjuk viszonozni. Ha ez
nem történik meg, megbomolhat az egyensúly, ami a családi rendszerre és az egyén életére is
kihathat.
A pszichodrámában a protagonista áll bele minden szerepbe, és az adott szerep megélései,
mondatai, érzelmei kizárólag a protagonistából érkeznek. (A szerepben való megélésekről
pedig a dráma után a megosztó körben van lehetőség hírt adni. Ezt hívjuk
szerepvisszajelzésnek). Szerepek a színpadon szerepcserével épülnek fel. A pszichodrámára
jellemző, hogy amikor a csoporttag játszik, és a színpadon megjeleníti például az anyját, akkor
nem a valódi anyjával, hanem a benne élő anyaképpel dolgozik, és arra van lehetősége, hogy
ezt az anyai lenyomatot gyógyítsa, alakítsa magában.
Családállításban a családi rendszer dinamikája mutatkozik meg, függetlenül attól, hogy az állító
mire tudatos és miről van információja, és az a dolgunk hogy minél jobban közelítsünk a Rend
felé, és a gyógyulás abból ered, hogy a lélek felismeri és magáévá teszi az új, Rend szerinti
képet.
A pszichodrámában is megjelenik a valóság, ami belső valóságunk, de nem egy “szabály
rendszer” által elvárt kép felé haladunk, hanem arra, hogy egy új, harmonikusabb belső képet
hozzunk létre, a protagonista kreativitása és spontán létrejött akciója mentén.
A pszichodrámának fontos hatómechanizmusa a többlet realitás. Kimondhatunk olyan
mondatokat, amiket nem tudtunk, találkozhatunk olyan emberekkel, akikkel amúgy nem tudunk,
megváltoztathatjuk a belső világunkat. A többlet realitáshoz egy nemrég lejátszott pszichodráma
játékból hoznék egy képet: a protagonista megjelenítette a színpadon a szürke, unalmas életét,
egy szürke takarón állva. A játék végére lecserélte a szürke takarót sok színes, vidám takaróra.
Ezzel elkezdte megalkotni azt a belső képet, ahogy ő igazán élni szeretne, és felpróbálta ebben
a biztonságos térben azt, hogy lehet neki más, átléphet egy színesebb, boldogabb világba.
