A pszichológiai határok az egyén és a környezet közötti mentális, érzelmi és viselkedésbeli vonalak, melyek kialakítása és egészséges működése alapvetően fontos a személyiségfejlődéshez. Az élet különböző szakaszaiban ezek a határok eltérő módon fejlődnek és sérülhetnek, a megsérülésük pedig számos pszichológiai problémához vezethet.
Nézzük meg, hogyan változnak és sérülhetnek ezek a határok az egyes wilberi tudatszinteken:
(A cikkben nem térek azokra az egyértelmű határsértésekre, mint pl a bántalmazás vagy manipulatív viselkedés, inkább olyan általános tapasztalatokra koncentrálok, amelyeket nehezebb határsértésként felismerni, de érdemes elgondolkodni, hogy hol veszítettük el a képességünket arra, hogy ki tudjuk jelölni és meg tudjuk védeni a határainkat).
W0 ( Magzati kor)
Amikor nekiültem ezt a cikket megírni, nem gondoltam volna, hogy már rögtön az első pontnál elakadok a téma kifejtésében. A magzati korhoz ugyanis elengedhetetlen, hogy ránézzünk a fogantatás pillanatára, és mivel manapság a mesterséges megtermékenyítés egyre elterjedtebb, a határok sérülésének témakörében ez a téma nem megkerülhető, így teszek egy kitérőt ezzel kapcsolatban is.
Az in vitro fertilizáció (IVF) speciális körülményeket jelent a fogantatásnál, ami pszichológiai szempontból is egyedi kihívásokkal járhat a határok és az identitás kialakulásában. Az IVF egy mesterséges beavatkozás, amelyben az élet kezdete külső laboratóriumi környezetben történik, és ez hatással lehet mind az anyára, mind a gyermekre, és a közöttük lévő érzelmi kapcsolatra.
Az IVF-el létrejövő terhesség hatalmas fizikai és érzelmi megterheléssel, stresszel, szorongással jár, akár a sikeres fogantatás után is. Mivel az anya rengeteg stresszt, szorongást él át, a magzat számára is komoly kihívásokat jelenthet az érzelmi biztonsága és kötődése szempontjából. Fizikai szempontból, a petesejt és a spermium laboratóriumi megtermékenyítése már a fogantatás pillanatában egyfajta külső határátlépést jelent.
Terápiákban még csak most kezdünk el találkozni a lombik babák első generációjával, így még nehéz megmondani, hogy milyen következményeket hordoznak magukban. Eddigi tapasztalataim során a testkép elfogadása, felnőttkori identitás kérdések, állandó hiányérzet, és a saját származásának/eredetének megértése voltak azok a témák, amiket az IVF-hez köthettünk.
Természetes foganás esetén is fennállhatnak az anya által átélt stressz, traumák negatív hatása a babára, aminek következtében a magzat pszichológiai biztonságérzete sérülhet.
W1 Testi határok
Csecsemőkorban az én és a másik közötti határ még gyenge, a baba fokozatosan tanulja meg, hogy saját testét és érzéseit elkülönítse a külvilágtól.
Ha a csecsemő nem kap elégséges fizikai vagy érzelmi törődést (pl. nem reagálnak a sírására, nem etetik igény szerint, nem kap elég fizikai érintést, kapcsolódást), akkor nem alakul ki benne az alapvető bizalom a világ iránt, amely kötődési problémákhoz vezethet, vagy olyan érzést alakíthat ki, hogy nem számíthatok senkire.
Sokszor tapasztalom, hogy az anya a gyerek minden rezdülésére reagál, és ezáltal nem hagyja, hogy a gyerek a saját tempójában fedezze fel a világot. Ebben a korban nehéz anyaként is megtalálni azt az egyensúlyt, amivel biztosítjuk a kisbabánknak a természetes szimbiózist és a kisbaba önálló terét, tapasztalását. A baba szükségleteinek felismeréséhez elengedhetetlen, hogy az anya a saját szükségleteivel és határaival jól tisztában legyen, így tudja csak megadni a babának ugyan ezt a figyelmet, odafigyelést. A szorongó anya rányomja a szorongását a gyerekére, és gyakran a legjobb szándékok ellenére is határsértéseket, túlkontrollált viselkedést követ el (ez persze a további időszakokra is igaz, nem csak itt a W1-en).
W2 Érzelmi én
Ebben az életkorban a gyermek önállósági törekvései felerősödnek, elkezdi felismerni saját akaratát, és megtanul nemet mondani, ezzel próbálkozik a saját határainak megismerésével, és elkülöníteni magát a másiktól.
Ha a szülők nem engedik a gyermek számára, hogy kifejezze akaratát, és túlzottan kontrollálják, akkor a gyermekben kialakulhat egy erős függés vagy alárendeltségi érzés.
Például, ha a szülők mindig elnyomják a gyermek önállóságra való törekvését, akkor a gyermek felnőttkorban nehezen fogja érvényesíteni saját akaratát, bizonytalan lesz, sokszor külső megerősítésre szorul.
Amikor aggodalomból, féltésből mindig jelen vagyunk a szárnyait kibontakoztatni kívánó kisgyereknek, vagy a saját szorongásunk miatt korlátozzuk az ő szintjén a világ felfedezésére vonatkozó kísérleteit, szülőként határsértést követhetünk el. A határ persze ott van, ahol a szülő határa van, de észszerű keretek között érdemes gyakorolni, hogy a saját határaink tágítását, hogy ne szűkítsük le a gyermekünk kinyílási, tapasztalási, fejlődési lehetőségeit.
W3 Fogalmi én
Az óvodáskorban találkozik a gyerek az első önálló szociális kapcsolataival, amelyek során elkezdi megismerni és megtanulja tiszteletben tartani mások határait is.
Ha a gyermek ebben az időszakban nem kap lehetőséget arra, hogy szabadon kifejezze érzelmeit vagy hogy másokkal való kapcsolatait önállóan alakítsa, akkor érzelmi zavarok alakulhatnak ki. Például, ha a szülők folyamatosan kontrollálják, kivel játszhat és mit érezhet, mit egyen, mit vegyen fel, akkor a gyermek nehezen fogja felismerni és kifejezni saját érzéseit, szükségleteit, vágyait, ami önbizalomhiányhoz, belső bizonytalansághoz vezethet.
Ebben a korban gyakran előfordul, hogy a szülő túl öltözteti a gyereket, vagy megbünteti, amikor a gyerek a saját testének felfedezésében van, vagy kényszeríti a gyereket a szobatisztaságra.
W4 A szerep én
Ebben a szakaszban a gyermek szociális készségei tovább fejlődnek, fontosabbá válnak a baráti kapcsolatok, és a személyes tér és határok kérdése is elkezd egyre fontosabbá válni.
Ha a gyermek ebben az életkorban gyakran alárendeli magát a csoportnak vagy nem tanulja meg megvédeni saját határait, az későbbi önértékelési és önérvényesítési problémákhoz vezethet. Például, ha a gyermek bántalmazást vagy gúnyolódást tapasztal, és nem tanulja meg megvédeni magát, akkor felnőttként hajlamos lehet a megfelelési kényszerre és az önálló döntések nehézségeire.
Ebben az életkorban nagyon fontos a kisgyerek számára a szabályok betartása és betartatása is. Ha a szülő nem veszi komolyan a gyermekét, a gyerek belső szükségleteihez képest kevésbé szigorú kereteket akar (menjünk át a piroson, úgysem jön autó- szemben a gyerek szabálykövetésével- de anya, piros a lámpa), akkor is átlépünk a gyerekünk határain, nem tartjuk tiszteletben azt az életszakaszt, ahol a szabályok betartása az egyik legfontosabb szükséglete a gyereknek.
A téma méretét figyelembe véve, és azzal a szándékkal, hogy ne lépjem át a kedves olvasó határait, egy cliffhanger következik: TO BE CONTINUED 
A pszichodráma eszköze az egyik leghatékonyabb, ha nem A leghatékonyabb eszköz arra, hogy a határvédő képességünket kialakításuk, felnövesszük magunkban, vagy szülőként, társként rálássunk arra, hogy mások határait hol, hogy nem tartjuk tiszteletben.
