Sok ember tart a személyiség szintű munkától, és szívesebben jár csak állításokra, de fontos tudjuk, hogy a személyiség megdolgozása nagyon fontos a felelősebb, autonóm élethez.

Talán jó metafora erre a kérdésre egy esernyő képe, ahol az esernyő nyele az egyén, a személyiség, és az ernyő pedig a személyiségen túli, transzperszonális tartalmak, mint például a transzgeneráció (terhek, erőforrások).

Az ernyő anyaga lehet vékony csipke, selyem és lehet akár nehéz zsákvászon, attól függően, hogy ebben az inkarnációban milyen vállalással érkezünk a családunkba.

Ahhoz, hogy az esernyő nyele elbírja a felette lévő ernyőt, elég erősnek kell lennie. Tehát, ahhoz, hogy egy ember ki tudjon szabadulni a transzgenerációs, karmikus (W7) vagy spirituális (W8,9) terhek nyomása alól, elég erős nyéllel, azaz személyiséggel kell rendelkezzen. A nyél és az ernyő összetartozik, tehát ha az ernyő nagy és erős, a nyélnek is elég erőssé kell válnia ahhoz, hogy egyenesen tartson és ne ázzunk el (azaz, már ne hassanak ránk a transzperszonális terhek, másképp mondva, megtanuljunk ne azonosulni velük).

Úgy tapasztaltam, hogy egy erős személyiség (személyiség szint) és egy tisztább tudat (spirituális szint) járulhat hozzá ahhoz, hogy kidolgozzuk magunkat a transzgenerációs azonosulások alól. (Az azonosulás szót most picit tágabban értelmezem, mint csak a sors azonosulás, minden családrendszeri dinamikát értek most alatta).

Amikor a leszármazott valamilyen formában azonosul a transzgenerációs terhekkel, traumákkal, akkor képletesen mondva háttal áll az életének és lelki tekintetével az ősei felé fordulva áll, az ő terheiket, sorsukat kívánja segíteni, kiegyengetni. A rend az lenne, hogy megforduljon (nem hátat fordít!) és a saját életére figyeljen, előre nézzen. Ahhoz, hogy megfordulhasson elég erős személyiséggel kell rendelkezni, hisz számtalan hitrendszeri gondolat, családhoz való hűség érzet, tévesen felvett felelősségérzet késztetheti az utódot arra, hogy újra és újra visszaforduljon az ősök élete felé. Elfogadni az életet azon az áron (őseink terhelt sorsa), ahogy az hozzánk eljutott, ahogy kaptuk, nagyobb személyiségi erőt igényel, ugyanakkor nagyobb autonómiához, függetlenséghez is segít minket, ami egyben a személyiségi munkánk célja is.

Rátekinthetünk ugyanerre a kérdésre spirituális narratívában is, a meditációs praxison keresztül. A meditációs gyakorlat hasonló eredményekkel jár, hisz minél tisztább tudattal rendelkezünk, annál könnyebben tudjuk a transzgenerációs, karmikus azonosulásainkra ránézni és azokat visszavonni.

Valójában mind a személyiség erősítésével, mind a tudat tisztításával ugyanazokra az eredményekre juthatunk, érdemes kéz a kézben járjunk a különböző eszközeinkkel.

A képen a nagymamám látható, fiatalon, még a második világháború előtt. Ez az esernyő sokat látott már az én, posztban leírt, munkáimból remélem mosolyog már ott fent az égben, hogy már nem hat rám annak végtelenül terhelt tartalma.