Az év eleji tervem, hogy a pszichodráma rejtelmeibe kicsit mélyebben vezetem be a Kedves
Olvasókat.
Ahogy a gyerekem kirakta az összes legó figuráját, szakmai ártalom, rögtön a pszichodráma
szerepelmélete jutott eszemben, így a mai posztom a pszichodráma leglényegesebb elméleti
hátteréről, a szerepelméletről szól.
Moreno nem foglalkozott a személyiséggel, az egyént a szerepelméleten keresztül definiálta,
kapcsolati rendszerein, kapcsolati kontextusain keresztül tekintett rá, melyben az egyén az
összes szerepével van jelen. Moreno szerint a személyiség struktúrája szerepekből épül fel, a
személyiség az eddig megtanult szerepeink kifejeződése.
A szerepelméletről Aszalós Pétertől, az egyik kiképzőmtől tanultam rengeteget, és az ő
meglátásai nagymértékben bővítették tudásomat a pszichodrámával kapcsolatban.
Minden embernek vannak
-progresszív szerepei, amikben jól mozog, amik az erősségei, amelyek a kreativitást, az élet
élvezetét szolgálják. (a csábító nő, a remek tanár, a jól dobó kosárlabdázó, a fafaragó)
-megküzdő szerepei, amelyek az életben maradást szolgálják (veszélytől menekülő, éber
figyelő, csigaházába visszahúzódó, lázadó, mindig ellentmondó)
-fragmentáló szerepei, amelyek megnehezítik a személyiség működését, fejlődését (önmagát
lebecsülő, elnémuló gyerek, elnyomó főnök, barlangjába elvonuló).
A játék vezetése során láthatóvá válik a protagonista funkcionális szereprendszere, és abban
segítjük, hogy a fragmentáló szerepeiből a megküzdő erőforrásaival ki tudjon törni, és bővítse a
drámajátékai során a progresszív szerepeit.
A szerepeket “méretük” szerint is figyeljük a játék vezetése során, azt figyeljük, hogy egy adott
szerep a a többi szerephez képest a helyén van-e? Megkülönböztetünk adekvát, túlfejlett,
alulfejlett, embrionális és hiányzó szerepeket.
-Az adekvát szerepek abban a helyzetben jönnek elő, amikor és ahogy arra szükség van. Pl, ha
megkérdezik az utcán hogy mennyi az idő, akkor arra válaszolok, majd továbbmegyek, és nem
kezdek el pl üvölteni, vagy nem némulok el. Adekvát helyzetben a helyzethez megfelelő módon
reagálok.
-A túlfejlett szerepek olyan helyzetekben jönnek elő, amikor nincs rá szükség. Például, ha valaki
tanár és este otthon a férjét is okítja, akkor a tanár szerep túlfejlett. De lehet az elnémuló szerep
is túlfejlett, ha valakitől mondjuk megkérdezik, hogy mi a véleménye valamiről, és már a kérdés
hatására elnémul, akkor az elnémuló szerep túlfejlett.
-Az alulfejlett szerepek olyan szerepek, amelyeket érdemes fejleszteni. Ilyen lehet például egy
introvertált ember, akinek a szociális helyzetekben nehezen működik, vagy amikor egy felnőtt
ugyan úgy nem mond ellent szüleinek, mint ahogy azt gyerekkorában tette.
-Az embrionális szerepek olyan szerepek, amelyek meg vannak bennünk, de még csak
csírájában szunnyadnak bennünk. Erre jó példa egy nemrég vezetett pszichodrámából, amely
során a protagonista azt mutatta meg nekünk, hogy nem tud nemet mondani az anyjának, aki
mindig étellel traktálja ő és fel sem merül benne ez a lehetőség hogy nemet mondjon. A dráma
során azon dolgoztunk, hogy kezdjük felébreszteni a határait meghúzni képes szerepet a
protagonostában.
-A hiányzó szerepek olyan szerepek, amelyek még csírájában sem léteznek bennünk. Fiatal
koromban talán magát a spirituális szót sem ismeretem, a spirituális gyakorló egy hiányzó
szerepem volt. A pszichodráma hozta meg számomra, hogy egyáltalán megjelent bennem egy
halvány kérdés, hogy ezzel lehet dolgom. Ekkor embrionális szerep volt. Mára adekvát
szereppé nőtte ki magát bennem.
Talán ebből az összefoglalóból jól érthető, hogy a célunk az adekvát szerepek minél szélesebb
körű kifejlesztése. Ne legyek pl tanár akkor amikor arra nincs szükség, de tudjak kiállni a
határaimért, ha valaki behatol, ugyanakkor ne akarjak folyton védekezni, ott ahol nincs rá
szükség. Ahogy erősödnek a progresszív szerepeink, úgy csökkennek le a belső fragmentáló
szerepek, és kerülnek helyre bennünk a megküzdő szerepeink.
A játékok vezetése során érdekes, hogy a térben is jól láthatóvá válik a szerepek egymáshoz
viszonyított “mérete”. A túlfejlett szerep legtöbbször áll, akár székre is állítja a protagonista (ez
lehet pl egy szigorú belső hang), az alulfejlett szerepet gyakran látjuk a földön ülve (pl egy
beforduló, elnémuló gyerek), vagy sarokba állítva, az embrionális szerepe a protagonistának
sokszor a földön fekszik.
Azt szoktuk mondani, hogy a pszichodráma célja a szereprepertoárunk bővítése. Már meglévő,
jól működő szerepeket hívunk segítségül ahhoz, hogy megszülessenek, felnőjenek, vagy épp
leüljenek, azaz adekváttá váljanak a nem megfelelően működő szerepeink.
