Nem a párkapcsolati elköteleződésről szeretnék írni, hanem arról, hogy mit jelent az elköteleződés egy csoporton, miért fontos, és milyen kereteket ad?
Minden zárt csoport egy 1-2 alkalmas nyitottsággal indul. Ez a két alkalom arra szolgál, hogy mind a leendő csoporttagok, mind a vezetők megérezzék azt, hogy ez a csoport közös utunk lesz-e? A csoporttagok megnézhetik, hogy testhezálló-e nekik a módszer, van-e kémia a vezetőkkel és a csoporttagokkal, meg lehet érezni, hogy ha valakinek a jelen életszakaszában egy csoport túl sok, egyszóval egy próbaidőszakról van szó, épp úgy, mint egy munkahelyen.
A vezetőknek is fontos, hogy ha a csoportot megelőző kb 45 perces interjú alatt nem sikerült rálátni mindenre, lehetőségük legyen jelezni a csoporttagnak, ha az adott csoport nem neki való, túl sok lenne neki, vagy nem adaptív ide járnia.
Általában a 2. alkalom végén pedig megkérdezzük a csoporttagokat, hogy van-e valakiben biztos nem, bizonytalanság, illetve biztos igen. Ha valakiben van bizonytalanság, akkor szánunk időt és figyelmet arra, hogy tudjon dönteni.
Végül egy kis szertartás keretében minden csoporttag és vezető kimondja, hogy elköteleződik a csoporttal a teljes folyamatra.
Ekkor jön létre a zárt csoport, ki és belépni már nem lehet, az elköteleződött tagok együtt mennek a csoport végéig tovább.
Mit jelent az elköteleződés?
– A csoporttagok jelen vannak lehetőleg minden csoport alkalmon
– A hiányzott alkalmakat is fizetni kell. Ez a kérdés néha miértekkel jár (nem tehetek róla, hogy beteg voltam, miért nem lehet igazoltan hiányozni? stb). Nos, ennek az az oka, hogy amikor elköteleződünk, akkor egy helyet biztosítunk önmagunk számára a csoporton az elejétől a végéig, ami a meghatározott csoport alkalomra szól, és bár a fizetés alkalmanként történik, de a helyet az összes alkalomra biztosítjuk magunknak.
Az elköteleződés azért fontos, mert
– biztonságos keretet hoz létre a csoport számára. A biztonság alapvető szükségletünk, és ahhoz, hogy képesek legyünk megnyílni, beleadni magunkat a saját és a csoport önismereti munkájába, egy biztonságos környezetnek kell létrejönnie.
– a csoportmunkában a csoport reprezentálja az anyát ( a vezetők az apát), és amikor valaki hiányzik, akkor a csoport anya testén hiány jelentkezik. Sokan jelzik vissza, hogy valakinek a hiányzása fájdalmas, nem csak észrevesszük, hanem kimondottan nehéz is tud lenni, ha valaki nincs jelen, különösen akkor, amikor a csoport már elért egy erős intimitási szintet.
– vannak, akiknek nehéz az elköteleződés, és ez a keret segíti őket meghaladni ezt a korai kötődési mintázatból fakadó nehézséget.
– egy zárt önismereti csoport nem egy klub, ahova akkor jövök, ha kedvem van Az elköteleződés elősegíti a felelősségvállalást elsősorban önmagunk, a saját önismereti munkánk felé, és természetesen mások, a csoportunk felé.