Hosszú csoportokon szoktunk dolgozni az antiszereppel. A csoport fele, kétharmada környékén, amikor a csoporttagok már jól ismerik egymást, időt szánunk arra, hogy minden egyes csoporttagot végignézzük, és rászabjunk egy olyan szerepet, ami a viselkedésével, a személyiségével látszólag ellentétben van. A következő alkalomra pedig be kell öltöznie ennek a szerepnek, mintha farsangra menne, és különböző csoport játékokkal inspiráljuk a csoportot arra, hogy mélyen belemenjenek és átéljék ezt az antiszerepet.
Például, ha valakit úgy ismertünk meg, hogy nagyon együttérző, másokra nagyon figyelő, másokat nem szeretne megbántani, akkor könnyen kaphat egy agresszív harcos szerepet. Egy olyan nőnek, aki nem kapcsolódik a nőiességéhez, a szexualitásához, a csoport valószínűsíthetően egy rosszlány szerepet fog adni.
Az antiszerep látszólag ellentétben áll az önmagamról kialakított belső képpel, mégis nagyon fontos erőforrásaink rejlenek benne. Ha a nagyon együttérző ember nem tud elmenni egy rászoruló mellett anélkül, hogy ne segítene neki, el sem gondolkodik rajta, hogy lehet kihasználják. Én magam is jártam így egyszer, hogy annyira elhittem valakiről, hogy segítségre szorul, hogy minden energiámmal szerettem volna adni neki (pénzt, ruhákat) és óriási csalódás volt, mikor kiderült, hogy csalás áldozata lettem.
Az antiszerep az tulajdonképpen egy olyan árnyékunk, amit nem szeretünk magunkban, nem szeretnénk ha olyanok lennénk, mégis hatalmas erőforrásaink rejlenek abban, ha befogadjuk, és átengedjük magunkat ennek a szerepnek. Hiszen, maga az antiszerep az a tükör lesz számunkra, ahol feladatunk van, általában a nem könnyű feladat van ott, olyan személyiségrészünkre nézhetünk rá, aminek a megdolgozásával rejtett erőinket szabadíthatjuk fel, ugyan akkor ki is mozdít abból az önmagunkról alkotott képről, amit szeretünk, ismerünk, biztonságosnak tartunk, könnyen mozgunk benne. A fejlődés mégis arra van, ahol ismeretlen területeinkre kell ránézni.
Egy jól kidolgozott antiszerep játék hatalmas aha élményt tud nyújtani, és azt tapasztaltam, hogy ha a csoporttagok igazán mélyen tudnak dolgozni vele, akkor elképesztő változások és fejlődések tudtak megszületni az életükben. Volt olyan csoporttagunk, aki antiszerepnek az üzletember szerepet kapta, és ennek mentén indított el egy vállalkozást, amire soha eszébe sem jutott.
Gondolkodj el most azon, hogy ha te lennél csoportban, vajon milyen antiszerepet szabnának rád?
Ha volt már antiszerep játékod, és van kedved, kommentbe beteheted, hogy milyen szerepet adott neked a csoport. Én is be fogom tenni az egyiket a kommentek közé.
Mi általában 250 órás csoporton szoktunk antiszerepet játékot csinálni. Legközelebb ősszel indítunk Molnár Károllyal szuper erős, haladó 250 órás csoportot, és ott tervezünk is antiszerep játékot csinálni. Részletek a csoportról hamarosan.