A minap olvastam egy bejegyzést egy szülői csoportban, ami arról szólt, hogy az iskolákban, talán etika órán, kérik, hogy a gyerekek rajzolják le a családfájukat. A szülő elmeséli, hogy a gyereke berajzolta azt a testvérét is, aki aki meghalt. Erre a tanára valami olyasmit mondott, hogy őt ne vegye bele a családfába, mert ő meghalt. (Lehet, hogy nem egészen pontosan idézem a történetet, de az esszenciáját ide tudtam hozni).

A kisgyereknek teljesen igaza volt, és tiszteletre méltó, hogy a szülők sem tagadják, titkolják el a többi gyerek és a világ elől.

Minden családrendszerhez tartozó személynek joga van ahhoz, hogy számontartott tag legyen – függetlenül attól, hogy mit tett, hogyan élt, meddig élt, vagy milyen sors jutott neki. A családi rendszer számára egyaránt fontos az abortált gyermek, az elhunyt koraszülött, az elítélt bűnöző vagy az elárult rokon, sőt az is, aki akár súlyos tetteket követett el. Amikor valakit kirekesztenek, elfelejtenek, megtagadnak, a rendszer „hiányként” érzékeli, és valamelyik későbbi tag – gyakran teljesen tudattalanul – azonosul vele, így próbálja visszaadni a helyét a rendszerben. Mert a családi rendszerhez tartozás mindenkinek alapjoga.

Ezt egy olyan szimbolikus képpel tudnám szemléltetni, hogy képzeljünk el egy falat, ahova kiteszik az összes családtag fényképét. Ha például egy nagybácsi öngyilkos lesz, és az adott közösségben, ahol élnek, ez egy szégyenletes dolog, akkor a család, a szégyenből fakadóan leszedi és fiókba teszi a fényképét. Amikor a leszármazottak (lelkükben) felnéznek a falra, akkor látják, hogy hiányzik egy fénykép, de a családi narratívában már nem tudnak róla, eltitkolták, elfelejtették, ám mégis ott van a fénykép a fiókban, tehát valahol a rendszerben mégis ott van, sőt joga is lenne ott lenni.

Ehhez kapcsolódva a leszármazott elkezdheti hordozni a sorsát, az érzéseiket, az ő helyettük érzett bűntudatot, fájdalmat vagy haragot, megjelenhetnek érthetetlen szuicid hajlamok – anélkül, hogy tudnánk róla, hogy miért.

Így próbálja a leszármazott emlékeztetni a családi rendszert arra, hogy valakit elfelejtettek, kitagadtak, valaki sorsának nem adták meg a tiszteletet, vagy a tettét nem tudták érzelmileg feldolgozni (szimbolikusan így került le a fénykép a falról és került be a fiókba).