Mostanában sokszor jelennek meg a pszichológiához kapcsolódóan „divat” szavak. Ilyen például, hogy ma mindenki is nárcisztikus, vagy minden konfliktusokkal teli kapcsolat bántalmazó.

Most a bántalmazás- bántás és konfliktus között szeretnék különbséget tenni, és néhány tévhitet eloszlatni.

A konfliktus egy olyan helyzet, amiben két vagy több ember között ellentétes érdekek, nézetek vélemények vannak, és ezeket nem sikerül békésen rendezni, veszekedés, vitatkozás, sértődés is lehet belőle, akár az egyik, akár mindkét fél részéről.

Például egy párkapcsolatban könnyen jöhet létre konfliktus ellentétes szükségletek esetén. Az egyik fél ölelésre vágyna, míg a másik ezt nem tudja megadni, és ebből nem egy tisztázó beszélgetés alakul ki, hanem sértődés, veszekedés.

Könnyen kialakulhat ilyenkor, hogy az egyik fél bántja a másikat.

A bántás során az egyik ember szándékosan okoz sérelmet, fájdalmat, megalázást a másik ember számára. A bántásban van agresszió, erőszak, amely sérti a másik ember jogait, méltóságát.

A bántást kifejezhetik verbálisan is, sértő, a másikat megalázó szavakkal. Történhet ez egy veszekedés során, amikor valaki olyat mond, amit később megbán. A lényeg a bántás nem rendszeres és nem rendszerszintű, és nem a másik uralása vagy a kontroll megszerzése a cél.

A fájdalomokozás ezzel szemben egy olyan cselekedet, amiben nincs bántó szándék. Például egy nem mondása vagy egy rossz tréfa okozhat fájdalmat, de ha nem volt benne szándékosság, akkor fájdalomokozásról beszélünk. Ilyenkor a fájdalom okozója annyit tud tenni, hogy bocsánatot kér az okozott fájdalomért, de nem felelős a másik rossz érzéseiért.

Ez eddig felsoroltaknál (konfliktus, bántás, fájdalomokozás) fontos és szükséges a felelősségvállalás, a javítási szándék, az, hogy a felek képesek legyenek beszélni a történtekről. Ezek a viselkedések nem teszik automatikusan toxikussá a kapcsolatot, nem veszi el a másik autonómiáját, nem gyakorolnak kontrollt a másik felett.

A bántalmazás jellemzője, hogy nem eseti, hanem rendszeresen előforduló, hatalmi erőfölénnyel való visszaélés, vagy arra való törekvés, valójában egy tudatos stratégia, még ha a bántalmazó nem is vonalzóval és körzővel, jól kigondolva szerkeszti meg ezt a stratégiát, de célja van vele. A bántalmazó célja, hogy domináns pozícióba kerüljön, az áldozat megalázása révén.

Arra törekszik, hogy a befolyását, hatalmát fenntartsa a másik ember felett, ezért azt akarja elérni, hogy az áldozatot elvágja a szociális kapcsolataitól, hogy ne legyen hova kitámaszkodjon segítségért, szavaival az áldozat magabiztosságát, önértékelését pusztítja, hogy elérje, hogy a másik ne higgyen magában és ne gondolkozzon a szakításon, hiszen egyedül úgy sem boldogulna. A cél a dominancia fenntartása a másik ember autonómiája felett.

A bántalamzásnak sok megjelenési formája van, fizikai, verbális, érzelmi, szexuális, anyagi, gazdasági, digitális.

A bántalmazás felismerése azért is tud nehéz lenni, mert a bántalmazó sokszor kifelé nyájas és kedves, és a környezet nem érti, hogy az áldozatnak mi baja van, nem zajlik 24×7-ben, vannak jó időszakok, és olyankor sok jót is adhat (ez persze nagy kérdés, hogy valóban ad-e jót, vagy része a stratégiának, hogy ne lehessen megfogni a bántalmazást).

A bántalmazó részérő általában nem születik felelősségvállalás, valódi bocsánatkérés, és általában nincs tartós változás.

Tévhit az, hogy mindig csak a férfiak bántalmazók, nők ugyan úgy követnek el bántalmazást a párkapcsolatban, vagy akár felnőtt-gyerek viszonylatban is. A férfiak ugyan úgy esnek áldozatul a bántalmazásnak, mint a nők.

Míg a konfliktusokkal vagy akár bántásokkal teli kapcsolatban van esély a változásra, ha szükséges párterápiában lehet dolgozni rajta, addig a bántalmazó dinamika csak a bántalmazó fél felismerésével tud(na) változni, ha ez nem történik meg, akkor a változást a távolodás, kilépés tudja meghozni az áldozat számára.

A hozzám járó párokkal sokat dolgozok azon, hogy különbséget tudjanak tenni a fentiek között, mert nagyon nem mindegy, hogy milyen narratívában élünk együtt a párunkkal.

Fontos, hogy legyünk képesek felismerni, ha kölcsönösen van felelősségünk a konfliktusos, vagy bántó kapcsolati dinamika kialakulásában, és ilyenkor mindkét félnek kell tennie a változásért.

Egy bántalmazó ember, ha el is megy párterápiába, vagy a „szép arcát” mutatja, és nehezen megfogható és szembesíthető, ha az áldozat mégis be tudja hozni a dinamika minőségét, akkor a bántalmazó vagy tagad, vagy egy ponton ki szokott lépni a folyamatból.

Szerencsére volt már olyan sikerélményem is, amikor a bántalmazó fél felismerte a működését, és terápiás segítséggel képes volt megdolgozni a viselkedését.

Fontos még tudjuk, hogy azt szoktuk mondani, hogy minden bántalmazó mögött van egy bántalmazott gyerekkor, egy sérült gyerek működteti ezt a védelmi mechanizmust, de semmilyen gyerekkor nem használható alibinek arra, hogy másokat bántsunk.

Remélem ez a cikk mindenkinek a segítségére tud lenni abban, hogy térképet kapjon a (pár)kapcsolati konfliktusaihoz. Ne címkézzük egymást feleslegesen bántó szavakkal, de legyünk tudatában annak, ha bántva vagyunk.