Amikor valaki elindul az önismereti úton, gyakran nem ott találkozik először a múlt sérüléseivel, gyerekkori hiányokkal, sebekkel, mintázatokkal, elfojtott érzelmekkel. Ezek mindenkinél jelen vannak a mindennapokban is. Megjelennek a párkapcsolatban, munkahelyi helyzetekben, a gyereknevelésben.

Az önismereti munka arra ad lehetőséget, hogy ezekre rálássunk, megértsük, hogyan hatnak ezek a sebek a felnőtt életünkre.

Természetes, hogy az önismereti munka elején megjelennek és felismerődnek azok az állapotok, amikor egy stressz,- vagy konfliktushelyzetre nem felnőtt én-állapotokból, hanem gyerekkori regresszált minőségekből reagálunk.

Ezeket az állapotokat kísérjük az önismereti folyamatokban, pszichodráma csoportokban. Ám elérkezik egy pont, amikor, ha ezek az állapotok újra és újra megjelennek a felnőtt minőségű élethelyzetekben, akkor a gyógyulási, felnövekedési folyamat megakadni látszik.

A kliens ugyan egyre jobban megérti, hogy miben van, honnan erednek a benne lévő érzelmek, de a hétköznapi életben is elengedhetetlenné válik, hogy felnőtt, tudatos, felelős, autonóm része előtérbe kerüljön.

Úgy szoktam mondani, hogy fel kell ismerni, hogy a gyerek részünk nem ülhet a volánnál! Az ott a felnőtt részünk helye.

Egy csoporttagunk felismerte, hogy már nem az első olyan kapcsolatában él, amelyben újra és újra megjelenik benne az elhagyástól való mély, bénító szorongás. Belül egy kisgyerek retteg, emlékezve a gyerekkori elhagyás, elhanyagolás emlékeire.

Felismerés szintjén már régóta tudja, hogy mi történik benne, de a változtatásra akkor vált képessé, amikor felismerte, hogy ez a gyermeki állapot valójában egy fajta játszámává is vált a kapcsolataiban. Ez a belső dinamika fenntartja a figyelmi nyereséget, amelyet úgy gondolt megkapni, hogy az elhagyástól félő kisgyerekből meghívta a másik megmentő minőségét.

Az önismereti folyamatokban tehát két lábunk van. Az egyik a múlt sérüléseinek feltárása, megértése, az elhagyott, elfojtott érzelmek megélése, a másik pedig a jelenben működő felnőtt részünk felnövesztése, megerősítése, segítségül hívása.

Ez a kettő együtt hozza a gyógyulást és a valódi szabadságot. Szabadság nem létezik felelősségvállalás nélkül. A felnőtt részünk képes arra, hogy felelősen, a belső gyerek megtartásával működjön, de olyan módon, hogy a kormánykerékhez a felnőtt ül be, és nem a gyerek.

A jelenben vagyunk képesek arra, hogy másképp döntsünk, mintákat írjunk át, újfajta kapcsolódásokat hozzunk létre, és megéljük a tudatos, autonóm minőségünket, amelyet már nem a múlt sebei irányítanak. Tartalmazzuk az érzéseket, együttérzően vagyunk önmagunkkal, ugyan akkor választásainkat a tudatos, felnőtt minőségünk határozza meg.

Eddigi tapasztalatim alapján nem ismerek jobb eszközt a felnőtt minőségünk kidolgozásához, mint a pszichodráma